Tarr Bence László: Mindenek Ostroma című verseskötetének Rohanó csend c. verse, és a hozzá készült illusztráció:
 

Toprongyos elmém néma harang.
Kongó igéddel tétova lendül
hasztalan szózatom – üres szavam.

Halk vagy. Neszezésed dörgő óceán,
morajló katlan, mélytorkú zúgás.
Üvölthetnél! Hogy lássalak végre;
hogy bágyadt pillám nyissam az égre!

Hol jársz? – s merre járok én?
A kezedbe adnám minden gondolatom.
Szentélyed éke, szívednek legmélye
titkos magányába hív néma szavad.

Meg nem tett talányok, íztelen tréfák,
üreslő ünnepek, kopár hangulatok...

Hová lett látásod? Hová lett rejteked?
Égbeli másának földízű tükre
mondd kivé és mivé lett? És hová?
Hol jársz te itten? – s merre talállak?

Lámpád kialszik ha őszül az éj

Sötét sötétjébe gyér neon világát
ködös derengés betonarca rágja...

Borszagú ihlet, kátrányízű étek,
lóhalálban illan porlad el az élet...

- bőrszagú tapintás, simogató dallam,
lágytüzű mámor könnyes ébredése,

fürkésző pillanat ezer arcú vétke
gyöngy szem koszorúja, sikamlós azúrja,
vasba öntött mása, csillagragyogása,
kígyózó útjaid csikorgó varázsa,

rebben
szárnyal
illan.

Áldoz az égnek.
Mindenség szemének.

Látod!?

– remélem.